Vedd észre a benned lévő zsenit!

Ahogy ücsörgök a domboldalon, van időm alaposan megfigyelni a természetet. El kell ismernem, hogy tökéletes. Aki ezt alkotta, csakis zseni lehetett. És természetesen sikeres, még akkor is, ha ezt nem mindenki értékeli. Elmélázok egy kicsit, aztán azon kapom magam, hogy kutakodok, keresem a bennem lévő zsenit, tehetséget, tálentumot, ami még kihasználatlanul hever, valahol eldugva bennem.

Habár, már gyermekkorban megmutatkozik, de lehet, hogy a család, szülők, tanítók, a környezet teljesen mást figyelnek, másnak örülnek. Manapság nagy általánosságban főleg a művészi tehetségnek, matematikai – fizikai képességeknek, és a sportban elért jó teljesítményeknek örülnek. Pedig ezen kívül számtalan más olyan dolog is van, amit a lélek magával hozott, amit ebben a felfordult, sikerhajszoló világban észre sem vesznek.

Mert már egészen kis kortól elkezdődik a méregetés. Milyen ügyes, tehetséges ez a gyerek! Milyen jól tanul, biztos sikeres lesz. Már oviban inspirálnak, hogy te legyél az első, a suliban, hogy te legyél a legjobb tanuló . Hiába mondják, hogy a részvétel a fontos, nem a győzelem, az első kap elismerést. Minden, de minden arra ösztönöz, hogy jobb, értékesebb legyél a másiknál. Mert ha nem tudsz valami érdemlegeset felmutatni a külvilágnak, szüleidnek, gyermekeidnek, a szomszédnak, a barátoknak, kollégáknak, ha nem tudsz mit felmutatni a közösségi oldalakon görgetőknek, akkor elhitetik veled, hogy csak egy átlagos senki vagy.

Pedig te is zseni vagy valamiben, amiről lehet, hogy nem is tudsz, annyira természetes, hogy van. Lehetséges, hogy zseniálisan sütsz-főzöl, és igaz, hogy nem nyitsz ötcsillagos éttermet, és nem kapsz Michelin – csillagot, de igenis sikeres vagy, mert nyilván otthon a főztöd után mindenki megnyalja mind a tíz ujját.

Vagy lehet, hogy olyan vagy, aki bárkit bárhol képes kibékíteni. Egyszerűen csak olyan zseniális rálátással, olyan született bölcsességgel, kommunikációval, empátiával rendelkezel, hogy perceken belül megérted a másikat, amivel elcsendesíted a konfliktusokat, kibékíted az embereket, legyen az otthon, a családban, vagy a munkahelyen. Te ebben vagy zseni, és igenis sikeres, mert nyilván hallgatnak rád. Még akkor is, ha nem végeztél mediátor, életvezetési tanácsadó, terapeuta, vagy akár pszichológiai iskolát.

Vagy lehet, hogy olyan vagy, aki olyan gyönyörűen takarít, hogy bárki a csodájára járhatna. Egyszer egy ismerős néni, akihez takarítani járnak, azt mondta nekem: Ez az Ili egyszerűen zseni. Hogy lehet ennyire tökéletesen takarítani? Én nem tudnám utána csinálni, az biztos. Mi ez, ha nem siker?

Vagy lehet, hogy olyan zseniális a problémamegoldó képességed, hogy a külvilág számára hihetetlen módon mindig sikerül kikeverednek a legdurvább élethelyzetekből is. Mi ez, ha nem siker?

Igaz, hogy ezektől nem leszel celeb, nem fognak rólad zengedezni a tévében, és nem lesz tele veled az újság. De igenis sikeres vagy!

Van egy bolygó, az Uránusz, amit mi, asztrozófusok  a zsenialitás bolygójának is nevezünk. Ahol az  asztroszkópodban ( csillagtérkép)  elhelyezkedik, mutatja,  hol és miben van a te saját zsenialitásod.

Sokan, akiknek elkészítem a csillagtérképüket, (amit én élettérképnek nevezek), csak ámulnak, amikor feltárom előttük azokat a képességeket, tehetségeket, zsenialitásokat, amik hozottan bennük vannak.

És mi az igazi siker? Sokan sokféle receptet írnak fel rá.

Én azt gondolom, ha tisztában lennél önmagaddal, ismernéd a saját magadban rejlő  zsenialitást , már nem gondolnád,  hogy átlagos vagy.  És ha ezeket tudatosan fel is használnád, mindjárt tudnád, hogy te  nagyon is sikeres ember vagy.

Évényesüljön ez akár a családodon belül, akár a hétköznapokban, vagy valahol máshol a külvilágban.

 

 

 

 

 

 

 

 

2019-10-14T17:02:48+00:00
error: Content is protected !!