Sokan mormolunk kis imát, evés előtt, hogy “jövel Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk”.

Az évek alatt automatikussá vált ima, hirtelen inspirációból, kibővítve ezzel a mondattal, nemrég új értelmet nyert életemben.   Mikor elhagytam szülőföldemet, és olyan helyre utaztam, ahol a zöldség, gyümölcs és más élelmiszer nagy becsben van tartva, és saláta helyett pimpimpálé levelet (nem mintha rossz lett volna) ettem a reggelihez, felfedeztem úja az étel értékét.  Mikor tányéromra raktam a saját készítésű kenyeremet, aminek különleges lisztjét csak nehezen tudtam megszerezni, és boldogan dagasztottam, mikor végre meg volt, amikor szagolgatva, örömmel ízleltem meg a fejes salátát, retket, ami végre júniusban kapható volt idefent, a hegyekben, elgondolkoztam ezen az imán.

Én szeretem Jézust. És tényleg kérem áldását az életemre. De mi van azokkal az emberekkel, akiknek fizikailag is köszönhetem a betevő falatomat? Mert vegyük például csak a lisztet, amiből a kenyerem készült, mennyi munkával alakul liszté? A gazda, aki felszántotta a földet, elvetette a magot, amiből aztán búza nőtt ki, az arató, aki a tűző napon learatta,  a malomban dolgozók , akik aztán a magokat felőrölték, aztán azok, akik csomagolták, akik felrakták a kamionokra, a sofőr, aki elvitte a boltokba, a boltos, aki kirakta a polcra, stb. Vagy a saláta, többi zöldség , amit valakik elvetettek, felneveltek, öntöztek, kiszedték a földből, megtisztították, csomagolták , piacra, boltokba vitték….Persze, van gépi segítség, de azokat is emberek irányítják.

És így végig gondoltam a vajat, a sajtot, a cikória kávémat tejjel, és a többi „alapanyagot”, amiből a reggelim elkészült. Ebben a fura világban, amikor sokunknak nincs kis földje, nem tartunk jószágot, nem tudjuk ezeket az alapanyagokat „kitermelni”, azt gondolom, rengeteget köszönhetünk azoknak, akik verejtékes munkával, sokszor csekélyke fizetésért megteremtik nekünk a betevő falatot. (és itt most nem érdekel a multi, a gyárak, és a pénz) Vagy az őstermelőket, akik hajnaltól éjjelig dolgoznak a földjeiken, és hozzák a piacra. És végül ne hagyjuk ki szeretteinket se, vagy bárkit, akik az alapanyagokból otthon elkészíti nekünk a finom ebédet, vacsorát.   Ezeket szépen végiggondolva a fejemben, evés előtt arra a következtetésre jutottam, hogy:

LEGYEN ÁLDOTT MINDENKI, AKINEK KÖSZÖNHETEM EZT AZ ÉTELT.  ÁMEN!