Élet és halál (örök körforgás)

Vajon mi lesz velük? Azokkal, akik meghaltak? Sajnálják-e, hogy el kell menniük? Hogy itt kellett hagyni minden földi jót, a szeretteiket, barátaikat. És látnak-e minket odaföntről?

Tudnak-e valahogy segíteni? Vagy velünk maradtak annak ellenére, hogy a testük nincs többé? Aztán, amikor nekünk is eljön az idő, találkozunk-e velük?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések özöne merül fel bennünk, főleg ilyenkor, mindenszentek napján.
.
Sokan vagyunk, akik a halált átmenetnek tekintjük. Átmenetnek az egyik világból a másikba. A földi világból a másik, sokan sokféleképpen megmagyarázott létbe.

Én azt mondom, hazamennek.

A kereszténység a Mennyországot hirdeti. Ahol végre béke lesz, boldogság, öröm, és megnyugvás. Érdemes érte jónak lenni, sok esetben végigharcolni a földi életet.  De jaj annak, aki nem tér meg, aki nem jó úton jár. aki nem hisz, mert az bizony a Pokolba , az örök kárhozatba kerül. Nincs átjárás, nincs még egy lehetőség, van kb. 70-90  földi évünk arra, hogy megváltozzunk. (ha jól belegondolunk elég kevés idő)

Egyre többen a reinkarnációban hisznek. Az újjászületésben, vagyis abban, hogy addig kell vissza-vissza térni a földre, amíg olyan jók és tiszták nem leszünk, hogy nem kell újra visszajönnünk, hanem maradhatunk a szeretet, a tiszta fény világában.

Ebben a felfogásban minden egyes földi létünknek van valami konkrét célja, feladata, amit még odafönt, igazi hazánkban, újra és újra, jó alaposan eltervezünk. Ez a mi karmikus feladatunk. Müller Péter könyvében olvastam egyszer valahogy így: van, aki  az életét éli, van, aki a karmáját. Aki a másodikat választja, annak sokkal nehezebb, sokkal fájdalmasabb az útja,  de az halad előre.

És végül vannak emberek, akik egyáltalán nem hisznek még  a lélekben. Nem hiszik, hogy haláluk után a jól megérdemelt Mennyországba, vagy büntetésképp a Pokolba kerülhetnek. Vagy vissza a lelki hazába, ahol a feltétel nélküli szeretet lakozik. Nem hiszik, hogy lenne karma, reinkarnáció. Ők az „egyszer élünk” elv alapján élnek teljes gőzzel, kiélvezve, kihasználva minden födi lehetőséget, mert egyszer úgyis eljön a Kaszás, és akkor belőle csak por és hamu marad.

Mindenszentek napja van. Azoké, akik valamikor régen vagy nem is olyan régen már jártak itt. Akik anyák, apák, gyermekek, rokonok, szerelmek, társak, barátok voltak valakinek, akiket nehéz szívvel engedtek el, zokogva, fájdalmak közepette. Ők már tudják a kérdésekre a választ.
Mi állunk a sírjuk mellett, gyertyát gyújtunk felidézve őket, rájuk emlékezve.

Miközben letesszük a virágokat, koszorúkat, hirtelen elmélázunk azon, hogy egyszer bizony ránk is sor kerül, mi is ugyanúgy elhagyjuk majd ezt a földi életet.

És akkor mindenre fény derül. Minden annyira de annyira egyértelművé válik majd.

2017-11-01T10:48:20+00:00
error: Content is protected !!