Dinnyeárus lány

Csak ül az út szélen, és bambán mered maga elé. Fülén fülhallgató. Unottan nézi az előtte száguldozó autókat.

„Mi lesz most velem?” Kérdezi magától. „Nem jöttek össze a pontok, hogy egy tisztességes egyetemre felvegyenek. Pedig annyit tanultam rá! Anya azt mondja, tanulhattam volna többet is. Marha jó!  Nagyon nehéz volt. Mit tudják ők! Apát meg nem is érdekli, meg se kérdezte mi volt az érettségin. Jellemző, még a szalagavatómra és a ballagásomra sem volt ideje eljönni! Akkor nekem ne papoljon itt az életről, meg a kötelességekről!
Ez a pontszámozás is egy nagy hülyeség. Egyes lett az érettségim. Még az emelt szintű történelmet is egyesre csináltam meg! Mégsem kaptam meg a maximum pontot! Akkor minek güriztem ennyit ? Igazságtalanság!
És az angol nyelvvizsga? Már másodszor voltam! Persze, biztos hogy az elsőt azért nem adták meg, hogy még egyszer fizessek! Tudjuk, tudjuk, mindenki a pénzre hajt.”

Könny gyűlik a szemébe. Dühében majdnem belerúg a dinnyerakásba.
“Elegem van ebből az egészből!!! Nem akarok élni…az élet szar….öngyilkos leszek!” Egyre jobban belelovalja magát.

-Jó napot, mennyi a dinnyének kilója? – Riasztja fel önsajnálatából egy hang.

-Egy euró. Kéri?

-Ilyen szép kislány, miért ilyen mérges? Nem való ám ilyen haragosnak lenni! – Hangzik az elcsépelt szöveg.

-Hagyjon békén! – Szól vissza élesen a lány. – Kéri vagy nem?

……

„Mekkora szégyen lesz, ha nem vesznek fel semmilyen fősulira! Mit fogok csinálni? Mit fogok mondani a többieknek? Mindig jó tanuló voltam. Mi lesz a terveimmel, az álmaimmal?
Én nem akarok még dolgozni. Most is itt kell ücsörögnöm és várni, hogy leálljon valaki, és vegyen dinnyét. Milyen megalázó! Utálom a dinnyéket!!! Mindenkit utálok!!! Tutira büntetésből ültettek ki ide anyáék.”

-Jó napot kívánok! Hogy van ma? – Ocsúdik fel egy kedves hangra.

-Jó  napot! – Morogja vissza.
-Á, szóval rossz napja van. Nekem is szokott lenni. – Folytatja az úr, miközben méregeti a dinnyéket.
– De énnekem vége az életemnek!!! Érti?

-De miért? -Kérdezi meglepetten az úr.

-Nem sikerült annyi pontot összeszednem, amennyi kell arra az egyetemre, ahová szeretnék menni…á, nem is tudom minek mondom magának.- Csak most nézi meg igazán a vásárlót.

Fekete inget, nadrágot visel. Ősz hajú, kissé megtört. De arca nyugodt és kedves.

-Tudod, az élet nem fehér és fekete. – Szólal meg. – A fiamnak is sokszor mondtam, amikor elégedetlenkedett.- Hirtelen elhallgat, mintha megcsuklana a hangja.

-A fia? Mennyi idős a fia? Velem egyidős? Őt sem vették fel?
-A fiam??? Igen, a fiam.- Hirtelen mintha por ment volna a férfi szemébe, mert elkezdi törölgetni.
-Csak volt fiam.Két hónapja meghalt autóbalesetben.
A lány döbbenten áll.- Őőő, izé, ne haragudjon…..őszinte részvétem. – Nyögi ki végül.

– Semmi baj…csak még túl friss…. Látod, fiatal hölgy, az élet kiszámíthatatlan.

Épp ezért nézd mindennek a jó oldalát, örülj az életnek, élvezd, ne elégedetlenkedj, mert sosem tudod meddig tart. ……..apropó….3 dinnyét kérek. – Mondja elmosolyodva.

A lány csak áll az út szélen. Még nem ocsúdott fel a beszélgetésből, pedig az úr már rég elment. Gondolataiba merül, mérlegel, átértékel. Aztán egyszer csak felnéz, elmosolyodik. “Asszem, mégsem öngyilkos….Lehet, igaza van az öregúrnak.Adok magamnak még egy esélyt. Ha nem vesznek most fel, akkor elmegyek dolgozni valahová, hogy legyen egy kis zsebpénzem.”

“Aztán jövőre újra megpróbálom. Majd csak lesz valahogy!”

2017-09-16T18:40:02+00:00