Bicizni jó!!!

Az egész akkor kezdődött, amikor még mind a ketten férjnél voltunk. Április volt, nézegettük magunkat a tükörben, miközben a tavaszi ruhákat próbáltuk magunkra erőltetni. Akkor még zavart minket, hogy nem vagyunk nádszálak, és volt férjeink is naponta epés megjegyzéseket tettek gömbölyded alakunkra.
Elhatároztuk hát, hogy elmegyünk biciklizni. Legalább nem hallgatjuk férjeink szövegelését, és alibink is lesz, mondván, sportolunk!
Mindjárt az első alkalommal körbe bicikliztük a várost a Duna és Vág partján. Kellemes idő volt, haza se siettünk. Másnap megint elmentünk, azután való  nap megint, aztán megint és megint……..Az úton beszélgettünk, nevetgéltünk, és szinte mindig történt valami érdekes. Igaz, pár nap után annyira fájt a fenekünk és olyan izomlázunk volt, hogy alig bírtunk felülni a biciklire, de azért mentünk. Rájöttünk, hogy munka után mennyire jó kicsit lazítani, gondolatainkba merülve csak tekerni, és tekerni a Vág parton.Végig gondolni az egész napot, kitekerni magunkból a bajokat, konfliktusokat, és megoldást találni ki. Lassan, de biztosan rászoktunk a bicire, mint más a cigire. Szinte minden nap kijártunk.

Voltak persze élményeink is! Például egy alkalommal Mónika  bicijéből kiesett a kormány és majdnem elesett, nekem kilyukadt a bici kereke, gyalogolhattunk haza vagy 10 kilométert.  Vagy egyszer ősszel, egy nagy esőzés után megcsúsztunk, és hasra estünk a vízben. Na az elég meredek volt, akkor azonnal haza kellett tekerni. Egypárszor a vihar elől is menekülnünk kellett. Csak úgy tekertünk a mennydörgés és villámlás közben haza!  De mi olyanok voltunk, mint a kamaszok, végig vihogtuk az utat.
Így telt el két év.  Aztán az élet úgy hozta, hogy mind a ketten elváltunk. Elköltöztünk. Nem voltunk többé szomszédok.

Még néha kimegyünk, de az már nem ugyanaz. Hiányzik a bici…………..

 

 

2017-08-18T15:42:02+00:00
error: Content is protected !!