Bella és a vadkacsás sztori

Március eleje lehetett. Még téli kabátban, csizmában jártunk. Későn tavaszodott abban az évben.

Akkoriban sokat voltam Győrben, Rékánál az albérletben. Míg ő a konziban tanult, ha nem voltam a rádióban, én vigyáztam a kis Bella kutyára. Nehezen viselte az egyedüllétet az új lakásban. Volt, hogy beleült Réka iskolatáskájába, és megrágva egy-két tankönyvet esdekelve nézte, hogy őt is vigye magával. Persze ezt nem lehetett. Ezért „bosszúból” különböző tárgyakat rágott szét, szabdalt miszlikbe. Akinek van kutyája, tudja milyen, amikor az ember hazaérve már csak a kedvenc kanapéja kárpitjának maradékát találja. Nekünk is voltak ilyen élményeink. Habár megfogadva a jó tanácsot, rengeteg plüssállatot szereztünk be rágójátéknak, innen – onnan. Persze azokat is szétrágta, széttépte, marcangolta. De néha nagyobb falatra vágyott! Így kellett fájdalmas búcsút vennünk például egy ikeás, papírból készült állólámpától, egypár ruhadarabtól, és a kedvenc fotelemtől. Annak az alját tépte szét, és belebújt aludni.

„Nagyon mozgékony, sok energiával és mozgásigénnyel rendelkező kutya a cocker spániel. Mivel ez egy vízivadász kutya, ezért folyamatosan le kell foglalni, sokat kell sétáltatni, futtatni, stb…” Írták erről a fajtáról a szakemberek. Igaz, azt is írták, hogy nem annyira buta, amennyire azt gondolják róla az emberek, jól tanítható, de borzasztóan makacs, önfejű, öntörvényű. Ja, majd elfelejtettem, mivel vízivadász, imád úszni és specialitása a vadkacsák.

Na, akkor ez elhalasztva. hisz még hideg van, és csak négy hónapos, És amúgy is itt Győrben a város közepén úgysem tudnám úsztatni sehol, a vadkacsák meg ki tudja hol tanyáznak. Gondoltam naivan megnyugodva.

Aztán, egy átlagosnak ígérkező napon váratlanul mégis megtörtént. Persze, ha célirányosan így vittem volna ki Bellát, az egészen más lett volna. De én nem voltam erre felkészülve, kérem!!! Hogy csak úgy, egy kis séta alkalmával egy óvatlan pillanatban, ösztöneitől vezérelve ez a kis szőrmók belevesse magát a jéghideg Rábába!

Elmondom, hogy történt.

Aznap nem esett, és gondoltam kicsit messzebbre elsétálunk. A Rába és a várfalsétány között elég nagy füves terület volt, ahol nyugodtan elengedhettem, és dobálhattam neki a botot. Az alacsony vízállás miatt épp hogy csordogált a víz. és benne úszkáltak  a vadkacsák !!! Már miért is ne úszkáltak volna!

Főleg fiatalok ücsörögtek a padokon, jókat beszélgetve egymással. Bella igencsak barátságos kutya volt, élvezte, hogy szabadon futkározhat, így odaszaladt egy-egy padon ülő fiatalhoz is. Nagyokat ugatgatott, rohangált a bot után boldogan. A játék hevében egyszer csak meghallotta a gondtalanul hápogó vadkacsák éles hangját. És abban a pillanatban, mintha megnyomtak volna benne egy gombot, pályát változtatva nem az újra eldobott bot után rohant, hanem gondolkodás nélkül beugrott a Rábába. Vagyis, inkább repült, mivel a víz a kikövezett meredek part alján csordogált. Meglepetéssel vegyes félelemmel ordítottam egy nagyot: „Bellaaaaaaaa!” Rohantam a part felé. Láttam, ahogy Bella nagy csobbanással a kacsák között landolt a vízben, majd egy pillanatnyi alámerülés után újra felszínre került. A kacsák szétrebbentek, és Bella életében először megtapasztalta, milyen jéghideg vízben úszkálni és kacsákra vadászni.

Gondolhatjátok, hogy  hatalmas ordításomra felfigyeltek az emberek. Volt, aki szintén odarohant a parthoz, megnézni, mi történik, volt aki messzebbről szemlélődött. „Bella!” Kiáltottam még egyszer! „Azonnal gyere ide!”

Te jó ég! Pörögtek közben gondolatok a fejemben. Mi van, ha nem fogad szót? Mi lesz, ha nem tud feljönni egyedül? Hogyan megyek le érte? Egyáltalán nem sérült meg ez a kicsi kutya?

De még mielőtt végiggondolhattam volna bármit is, Bella nagy boldogan, csillogó, vidám szemmel felszökkent a köveken és bundáját megrázva leült mellém. Az emberek kis felhördüléssel nyugtázták, hogy a kutyának semmi baja nem lett.

„Ne vigyorogj! A frászt hoztad rám!” Korholtam meg. „Ilyet soha többet ne csinálj! Mondtam, de mindjárt el is nevettem magam, hisz az okos emberek szavai jutottak az eszembe, hogy az angol cocker spániel vizivadász, persze hogy beugrik utánuk. Lehet hogy inkább meg kellett volna  dicsérnem?

Hmmm, mindenesetre ezek után Bella rendszeresen beugrott a vízbe, ha olyan kedve volt, és meghajkurászta a vadkacsákat. Mai napig úszik a Dunában, bizony télvíz idején is megmártózik akár a jeges vízben is.

Lekopogom, eddig soha nem fázott meg, nem betegedett meg tőle.

2017-10-27T10:22:47+00:00
error: Content is protected !!